Smart 11 Nonprofit Kft.

Január elejétől az e-Papír hitelesített üzenetküldő alkalmazás segítségével az ügyfélkapuval vagy cégkapuval rendelkező állampolgárok, illetve gazdálkodó szervezetek könnyen kapcsolatba léphetnek az önkormányzat számos szervezeti egységével.

A szolgáltatás bevezetésében aktívan közreműködött az Újbuda Smart 11 Nonprofit Kft.

A nap 24 órájában elérhető magyar fejlesztésű és gyártású elektromosautó-töltőállomást adott át Újbuda Önkormányzata a Vincellér utcában. A kerület ezzel a beruházással járul hozzá az e-mobilitás előmozdításához és a légszennyezés csökkentéséhez.

Az októberben induló tanfolyamokra a jelentkezés lezárult, a mai nappal kezdetét vette az oktatás.

A XI. kerület Újbuda Önkormányzatának jóvoltából az Újbuda Smart 11 Nonprofit Kft. és a Gyerekakadémia közös kezdeményezéseként 2016. október elejétől minden XI. kerületi általános iskolában élményalapú robot programozó tanfolyam indul két korcsoportban: a negyedik-ötödik, valamint a hatodik-hetedik-nyolcadik osztályos általános iskolások számára. Az önkormányzat elkötelezett az oktatás fejlesztése iránt, ezért iskolánként 15 gyermek részvételi díjának 80%-át téríti. A programozás tanulása fejleszti az algoritmikus gondolkodást. A tanfolyam emellett a gyerekek pályaválasztási orientációjához is hozzájárulhat.

Járműkommunikációs Kutatócsoportot alapított a Budapesti Műszaki Egyetem Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszéke valamint a Commsignia Kft. Ennek hivatalos bejelentésére egy workshop keretében került sor május 11-én a BME-n.

Újbuda Önkormányzata november elsején nyitotta meg az Újbuda eHivatal szolgáltatását, melynek segítségével a gépjármű tulajdonosok interneten keresztül is benyújthatják várakozási hozzájárulási kérelmüket. A fővárosban ez az első elektronikus iroda, ahol az ügyfél távolról viheti végig a parkolási ügyintézés teljes folyamatát, és rendezheti online az eljárási díj kifizetését. A január 11-éig benyújtott kérelmek 21 százaléka elektronikusan érkezett a hivatalhoz.