Hogyan röplabdáznak a mozgássérültek, milyen a „vak bocsa” vagy hogyan érzékeli a külvilágot egy autista ember? Többek között ezzel ismerkedhettek meg Újbuda 4. osztályos kisiskolás gyermekei idén a Világnyitok - Jobb velünk a Világ! című rendezvényen. A Barba Negrában játékos feladatokkal várták őket a szervezők: Újbuda Önkormányzata, a Nem Adom Fel Alapítvány, valamint a közreműkődő szervezetek: a Paralimpiai Bizottság, a Pető Intézet, a Bliss Alapítvány, a Motiváció Alapítvány, a Szellemi Sérült Testvéreinkért Alapítvány, a Montágh Imre Általános Iskola, Óvoda és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, a Budapesti Korai Fejlesztő Központ, Újbuda Prizma nKft.
A Világnyitók című rendezvényen az elmúlt években közel 1500 kisiskolás vett részt, akik ezáltal találkozhattak fogyatékos emberekkel, megismerhették a nehézségeiket és megtanulhatták, hogyan tudnak segíteni nekik. A rendezvény célja, hogy a sérült és ép gyerekek között személyes kapcsolat alakuljon ki, ezáltal is csökkentve az előítéleteket. A program hosszú távú hatása lehet, hogy a közös élmények az ép gyermekeket rugalmasabb világképhez segítik hozzá, a sérült társaik mindennapjait képesek lesznek jobban megérteni. Mindez később hozzájárul a fogyatékos emberek társadalmi elfogadásukhoz.
Az Újbuda Smart11 Nonprofit Kft. idén nyolc laptopot és hangfalakat biztosított a rendezvény számára. A laptopokra két olyan speciális programokat telepítettünk, melyek segítségével beszédképtelen és súlyosan mozgássérült emberek is tudják használni a számítógépet.
Az egyik szoftver, az úgynevezett fejegér, amely lényegében egy képfeldolgozó rendszer, amely webkamerán keresztül követi nyomon az arc bizonyos, jól elkülöníthető pontjainak mozgását. Ilyen pontok leginkább a szem és az orr körül találhatók. A szoftver az adott pontok érzékelt mozgásait kurzormozgásokká alakítja át. A programot a Bliss Alapítvánnyal együttműködve az ELTE TTK Információs Rendszerek Tanszéke fejlesztette ki.
A másik program pedig egy játékos alkalmazás volt, mellyel a rendezvényen résztvevő ép és sérült gyermekek kreativitásukat szabadjára engedhették és elkészíthették saját kis rajzfilmjeiket.