Jön az e-menza az óvodákban

Az újbudai óvodákban 2018 májusától új, elektronikus „menzakártya” segíti a szülőket és az intézményeket az étkeztetés adminisztrációjában. A rendszer bevezetését az Újbuda Smart 11 Nonprofit Kft. végzi, tervezik, hogy később az iskolai menzákra is kierjesztik a rendszert.

Újbuda Önkormányzata az okostantermek kialakítása és az eHivatal szolgáltatások bevezetése után az óvodai étkeztetés körüli ügyintézés digitalizációjában is élen jár: a kerületi óvodákban 2018 májusától elektronikus kártyarendszert vezetnek be.

   

A szülők minden gyermek után kapnak egy kártyát, az óvodákban pedig érintőképernyős, kártyaolvasóval felszerelt terminálokat helyeznek el. A szülő – vagy aki az óvodást viszi – kártyaérintéssel regisztrálhatja, hogy a gyermek beérkezett az intézménybe.

    

Az e-menza, illetve a „menzakártya” révén az étkezés megrendelése, illetve lemondása is könnyebb és gyorsabb lehet. Nem kell nyilatkozatot leadni, óvodai ügyintézőt keresni: a rendszerbe a szülők bármikor, bárhonnan beléphetnek az interneten valamelyik böngészőprogram segítségével. Az e-menza felület a www.ujbuda.hu/emenza oldalról lesz elérhető, a regisztrációhoz elég egy e-mail cím és egy jelszó.

   

A felületen megtekinthető lesz az étlap, a korábbi rendelések, a számlák, a befizetések, az étkezéseket pedig akár egyedi időtartamra is meg lehet rendelni. A rendszer tárolja az allergiával, ételintoleranciával kapcsolatos információkat is. A jelenlegi csekkes megoldás helyett a szülő többféle fizetési módszer közül választhat – bankkártya, banki átutalás, csoportos beszedési megbízás –, és az esetleges adminisztrációs hibák is visszakövethetővé válnak.

  

Rugalmasabbá válik a menza lemondása is, ami felesleges kiadásoktól mentheti meg a szülőt, és az étel sem vész kárba. Ha a gyermek valamiért nem megy óvodába, az adott időtartamra korábban megrendelt étkezés törölhető az online felületen. A keletkező túlfizetést a rendszer automatikusan tárolja, és levonja a következő megrendelések díjából. A 100 százalékban normatív támogatásban részesülő gyermekek esetében az önkormányzat azzal is támogatni kívánja az intézményeket, hogy nem kéri vissza az így megspórolt pénzt. A szülői közösség szavazással dönthet arról, hogy ezt az összeget hogyan költsék el az óvoda fejlesztésére.

  

A beérkezés regisztrálásához és a menza megrendeléséhez hamarosan mobiltelefonos applikáció is készül, ami teljes körűen helyettesítheti a kártyát. Az új rendszer bevezetését az Újbuda Smart 11 Nonprofit Kft. végzi. A tervek szerint egy későbbi időpontban ugyanígy alakítják át az iskolai menzákat is.