Újbuda Önkormányzatának nagytermében Hoffmann Tamás polgármester mellett Janurik Lajos, az Újbuda SMART 11 Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Gersterkorn Barnabás, a Gyermekakadémia robotprogramozó-oktatója köszöntötte és jutalmazta meg a IX. Robotprogramozó Országos Csapatverseny döntőjén előkelő helyezést elért újbudai csapatok tagjait.
Legjobban az ötödikesek szerepeltek, Balás Borbála, Elek Zsófia, Németh Hanna Júlia csapata megnyerte az országos versenyt, a hatodikosok között Deák Csongor, Rákos Ádám Dominik és Somogyi Mátyás csapata harmadik lett, Kiss Botond, Nagy Péter Gergely és Tarjányi László csapata pedig nyolcadikként végzett a 7-8. osztályosok között.
A versenyen kiválóan szereplő fiatalok egy Rapsberry PI-3 számítógépet és hozzávaló perifériákat kaptak informatikai készségeik további fejlesztésére.
Az újbudai Smart School program 2014-ben indult, ennek részeként a Teleki Blanka Általános Iskolában és a József Attila Gimnáziumban alakítottak ki okos tantermeket. A robotprogramozás első lépéseit eddig 300 újbudai gyermek ismerte meg. Tanfolyami költségeik jelentős részét Újbuda Önkormányzata finanszírozta, lehetőséget teremtve ezzel olyan családoknak is, amelyek önerőből nem tudták volna vállalni a kiadásokat.
Hoffmann Tamás polgármester lapunknak elmondta: az önkormányzat a jövőben is támogatná a programot, hogy minél több olyan tehetséget fedezzenek fel Újbudán, akik vezéregyéniségévé válhatnak a jövő informatikai fejlesztéseinek.
D. B. S.