Újbudai csapatok az országos robotprogramozó döntőben

Nagy érdeklődés mellett zajlott le a IX. Robotprogramozó Országos Csapatverseny első fordulója, amelyre negyven iskola háromszáz 5–8. évfolyamos diákja, közel 110 csapat nevezett az egész országból. Újbuda öt csapattal képviseltette magát, közülük három jutott be az április 14-i országos döntőbe.

A Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium, a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, a Soproni Széchenyi István Gimnázium és a Színvonalas Oktatásért, Nevelésért Alapítvány a 2017/2018-as tanévben is megrendezte a Robotprogramozó Országos Csapatversenyt. A sok érdeklődő miatt a regionális döntőket három városban szervezték meg, azonos időben, azonos feladatokkal. Három kategóriában, két-három fős csapatokban indultak az 5., 6., illetve 7–8. osztályos tanulók. A résztvevők fele Kecskeméten mérte össze tudását, köztük az újbudaiak is.

   

A diákoknak előre összeépített, fény-, szín-, ultrahang- és nyomásérzékelővel rendelkező Mindstorms robotokat kellett programozniuk úgy, hogy megoldják a kitűzött útvonalkövetési és akadálypálya jellegű feladatokat. A robotok működését és az elkészített forráskódokat szakmai zsűri értékelte és pontozta. Minden csapat azonos felépítésű szerkezetet kapott, így a programozói tudás döntött a sorrendről.

   

A IX. Robotprogramozó Országos Csapatverseny elődöntőjében öt újbudai csapat szerepelt, végül minden korcsoportból egy, azaz összesen három jutott tovább az április 14-én Kecskeméten tartandó országos döntőbe. Ott az ötödikesek és a hatodikosok egyszerre kapják majd meg, milyen feladatok megoldására kell programokat készíteniük 90 perc alatt. A hetedik–nyolcadikosok versenye rapid rendszerben zajlik: a szervezők az öt-hat feladatból egyszerre csak egyet ismertetnek, amit 10–15 perc alatt kell megoldani.

  

A programozás fejleszti az algoritmikus gondolkodást, így segít gyors, intuitív és kreatív megoldásokat találni az élet bármely területén. A tanfolyam a gyerekek pályaválasztását is befolyásolhatja, hozzásegítheti a tanulókat ahhoz, hogy kedvet kapjanak az informatikával összefüggő piacképes szakmák valamelyikéhez.

   

Újbuda Önkormányzata jóvoltából az Újbuda Smart 11 Nonprofit Kft. és a Gyerekakadémia közös kezdeményezéseként már két éve vannak élményalapú robotprogramozó tanfolyamok a korábban önkormányzati fenntartású XI. kerületi általános iskolákban. Az önkormányzat elkötelezett az oktatás fejlesztése iránt, ezért minden évben megtéríti iskolánként 15 gyermek részvételi díjának 80 százalékát.