A UPC új Digitális Tanterme a Bethlen suliban

Az újbudai Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnáziumban mutatkozott be az országban először a UPC Magyarország Digitális Tanterem szolgáltatása. Azt ígérik, hogy a rendszer segítségével a diákok ugyanakkora erőbedobással sokkal több tudást szerezhetnek meg, mint a hagyományos könyvek és munkafüzetek használatával. A szolgáltatás a tanárok számára kifejlesztett továbbképzési programot is kínál.

Az újbudai Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnáziumban tartották meg azt a rendhagyó tanórát, amelynek keretében a diákok Hoffmann Tamással, Újbuda polgármesterével és a jelenlévő újságírókkal együtt az országban először próbálhatták ki a UPC Magyarország Digitális Tanterem megoldását. A most átadott digitális tanterem felszerelése egy érintőképernyős kijelzőből – táblából –, az azt vezérlő számítógépből, tanári notebookból, az osztály létszámával megegyező számú tabletből és azok biztonságos tárolására és feltöltésére szolgáló szekrényből áll. Emellett tartalmazza a teremben zárt wifi hálózatot biztosító routert, a tananyagok egy részét adó szoftvereket, valamint az oktatási keretrendszert is.

   

A Digitális Tanteremben a diákok ugyanakkora erőbedobással sokkal több tudást szerezhetnek meg, mint a hagyományos könyvek és munkafüzetek használatával, mivel az információk naprakészen, korszerűen, több vizuális elemmel illusztrálva jutnak el hozzájuk, biztosítva ezzel a könnyebb megértést. A program kiemelten támogatja a csoportmunkát azzal, hogy a tanulók egy megosztott képernyőn keresztül közösen tudják megoldani a kiosztott feladatokat. Az ellenőrzés is hatékonyabb, mert a gép különböző sorrendben küldi a feladatokat a diákok tabletjeire, így nem tudnak puskázni egymásról. Könnyebbség, hogy mivel a teszteket a rendszer azonnal kijavítja, nem kell várni az eredményre és a hibákat a tanárral együtt rögtön ki is tudják elemezni. A Digitális Tanterem része a pedagógusok felkészülését segítő, speciális továbbképzési program is.

   

– Gyermekeink megfelelő színvonalú oktatása, az alapvető, jövőre felkészítő tudás biztosítása mindannyiunk, szűkebb és tágabb közösségünk érdeke. Az oktatás jövőállósága pedig közvetlen hatással van településünk, kerületünk jólétére, fejlődésére és elismertségére. Az ehhez szükséges eszközök és tudás biztosítása olyan alapfeltétel, amellyel nemcsak gyermekeinket készítjük fel a jövőre, de rövid és hosszú távon is pozitív hatást érünk el közösségünk egészére nézve is. Nagy öröm számomra, hogy ez az igazán korszerű megoldás a mi kerületünkben mutatkozott be először, és biztos vagyok benne, hogy a mai napon újabb jelentős lépést tettünk a kormányzat Digitális Oktatási Stratégiájában kitűzött célok elérése felé – mondta Hoffmann Tamás polgármester.

  

– Az általános- és középiskoláknak ma már meghatározó szerepük van a mindennapi élet részét képező digitális írástudás fejlesztésében. Nem túlzás azt állítani, hogy ezeknek az ismereteknek az elsajátítása a munkaerőpiacon való érvényesülés egyértelmű feltétele, ezért mind a helyi közösség, mind a társadalom közös érdeke, hogy egyetlen tanuló se hagyhassa el az oktatási rendszert a megfelelő digitális kompetenciák elsajátítása nélkül. Munkatársaimmal azon dolgozunk, hogy a UPC Digitális Tanterem megoldása a sikeres indulást követően az ország minél több általános- és középiskolájába eljuthasson, ezzel is segítve a tanulók és a tanárok munkáját – mondta a rendhagyó tanórán Bodon Ildikó, a UPC Magyarország üzleti szolgáltatásokért felelős igazgatója.

(ujbuda.hu)